Mi jut eszünkbe mikor azt a szót halljuk; szocializmus? Magyarországon a legtöbb embernek a két és fél évtizede lezárt rendszer és jelenbéli maradványai, esetleg a kommunistának csúfolt autoriter, hajdani szovjet vagy a mai észak-koreai diktatúra.
Részben érthető a jelenség, hiszen országunk a XX. század második felében finoman szólva is "szovjet érdekszférába" tartozott. Sokat elárul, hogy ma már épp akkora ostobaság azt állítani, hogy az '56-os forradalom ellenforradalom volt, mint kétségen vonni azt, hogy Nagy Imre (egy vérbeli kommunista) mártírhőse és halottja volt a népfelkelésnek. De erről bővebben egy Rendszerváltás című cikksorozatban írok majd. Akinek van egy kis fogalma a szocializmus és a kommunizmus igazi jelentéséről, tudja, hogy e két eszme létjogosultságáról fölösleges történelmi alapon vitatkozni, hiszen igazi szocialista vagy kommunista állam még nem létezett a világ történelemkönyvében. Mégis, ahhoz, hogy beszéljünk róla, egy kis történelmi bevezetővel szeretném kezdeni az írásom.
A kapitalizmus a merkantilizmusból eredő gazdasági forma, melynek lényege az, hogy az egyének tőkét halmoznak fel valamilyen módon és ezt a pénzt fektetik be a haszon reményében, mely a megélhetésük mellett a következő vállalkozás tőkéjét is jelentheti. Önmagában, ez nem ördögtől való gondolat - a kapitalista gazdasági rendszer a feudalizmus béklyói után lehetőséget adott emberek tömegeinek a felemelkedésre és az így kialakult versenynek és a XVIII-XIX. század vívmányainak köszönhetően fejlődni kezdett az ipar. A társadalom szerkezete megváltozott, az emberek falvakból városokba költöztek, így kialakult a gyárakban dolgozó munkásosztály. A hirtelen fejlődés és a növekvő igények mellett azonban egyre lejjebb süllyedt ez a réteg, ezt kívánták ellensúlyozni a szakszervezeti közösségek. A korábban szabadságot és lehetőségeket teremtő tőkés társadalom rendszere a kizsákmányolás rendszerévé változott - vadkapitalizmussá, hol bár egyre kevésbé jelentős a nemességbe való tartozás, mégis, aki szegényebb családba született csak nehezen, vagy egyáltalán nem tudott felemelkedni a társadalom ranglétráján. A sikeres vállalkozások összefogtak és kiszorították a piacról ellenfeleiket és arról is gondoskodtak, hogy újak se nagyon tűnjenek fel. Bár a parasztság és az ipari munkásság adta az alapját minden ország gazdaságának, mégis ez a két alsóbb osztály részesült legkevésbé annak fejlődéséből. Érthető volt hát az általános igény az alternatívára a tőkés társadalommal szemben. A legismertebb alternatívát Marx és Engels fogalmazta meg.
A szocializmus és a kommunizmus két olyan fogalom, melyet számtalan ember tekint rokonértelműnek - tévesen. Nagyon hosszúra nyújtanám a kedves Olvasó napját, ha részletekbe menően írnám le a különbséget. Talán később megteszem. Most nem. De mielőtt cáfolhatnám a két elképzelés egyenértékűségét, mégis tisztáznom kell egy két fogalmat, hogy megérthessük Marx Károly perspektíváját. Elképzelése szerint a történelem osztályok harcaként írható le, amely (primitív leegyszerűsítéssel) uralkodóosztályból és a népből áll. Ez a két "csoport" folyamatosan harcol egymással, de a harcnak nincs vége, mert ha a nép győz, annak felső rétegeiből egy új vezető osztály születik, így a történet kezdődik elölről. Marx úgy gondolta, hogy a XIX. század közepére ez az örök háború olyannyira letisztult, hogy a vezető réteg a burzsoázia, alárendeltje a ploretariátus lett. Előbbi a tőkéseket jelentette, kik akár munka nélkül megéltek tulajdonaik bérbe adásával, vagy más dolgoztatásával. A burzsoák érdekei szembemennek a proletárokéval, kiknek munkaerejükön kívül semmilyen tőkéjük nem volt, emiatt ki voltak szolgáltatva a burzsoáziának. Marx elgondolása az volt, hogy a végtelen harcnak a legfejlettebb kapitalista országokban lesz először vége, ahol a proletariátus végérvényesen elragadja a burzsoáziától a hatalmat és kialakítja a proletárok diktatúráját. A cél ezután a kommunizmus elérése, mely egy olyan társadalmi berendezkedés, ahol nem létezik a magántulajdon, mert minden köztulajdonban áll, így nem létezik különbség többé vagyon szempontjából ember és ember között, tehát az örök osztályharcnak vége lenne.
Az elv nagyon szép, de így igen pontatlan. A vallások is meg kívánják mutatni a célt, de az eszközt nem adják meg hozzá, vagy az emberek értelmezik félre és követnek el olyan borzalmakat mint a középkori kereszteshadjáratok vagy boszorkányüldözések. Itt azért abban más a helyzet, hogy Marx konkrétan leírja, hogy a proletariátus ha kell erőszakkal veheti át a hatalmat a burzsoáziától. Ez meg is történt az 1917-es forradalomban, ahol az orosz cár hatalmát törte meg a világháborút megszenvedett nép, majd a bolsevikok. De arról, hogy mégis hogyan vezessék be a kommunizmust ha már egyszer létrejött a proletárdiktatúra több elképzelés is volt. Sajnos az így létrejött Szovjetunió a lehető legrosszabb utak egyikét választotta, de ez megint csak történelem. De visszatérve az eredeti kérdésre - a szocializmus egyike volt azon ötleteknek, melyek utakat kívántak találni a kommunizmushoz. A szocializmust úgy is definiálhatjuk, hogy átmenet a kapitalizmusból a kommunizmus felé. Bár figyelembe veszi a magántulajdon szentségét, a szabad piac helyébe az államgazdaságot állítja. Ironikus módon a demokratikusnak szánt politikai elképzelés élesen ellentmond a Marx által leírt erőszakos hatalomátvételnek.
Ez a fejezet így is elég hosszúra sikeredett, bár így is hiányosnak érzem a leírást. A következő fejezetben a szocializmus elemeit valóban demokratikus úton megvalósítani kívánó eszmékről, a szociális liberalizmusról és a demokratikus szocializmusról fogok írni.
